2013. október 30., szerda

Merülés a Nagy Korallzátonynál

Az előző posztban megénekelt túrából is látható, hogy ez nem az a pihenős vakáció volt. Másnap is fél hatkor keltünk, 7-kor már indult a hajó, ami három napig az otthonunk volt. Merthogy az igazi célja az utazásnak egy régi vágyunk megvalósítása volt, mégpedig hogy lássuk a Nagy Korallzátonyt, lehetőleg sokszor és közelről, azaz a víz alól. Ezt nem nagyon lehet a partról végrehajtani, mert a zátonyok elég messze vannak, akár 50-100km-re is. Akit egyébként érdekli hogy mi is az a Nagy Korallzátony, az klikkeljen ide, én ebbe nem mennék bele, elég csak annyi, hogy Ausztrália ÉK-i partjai mentén több ezer kilométer hosszú zátonyrendszer, egyben a Föld legnagyobb ökoszisztémája (magyarul van sok tengeri herkentyű). Na még azt, hogy ezt is Cook kapitány fedezte fel, és ha már ott volt meg is feneklett rajta.

Beneveztünk tehát egy három napos úgynevezett "liveaboard"-ra, ami azt jelenti, hogy az ember sokadmagával napokig egy hajón él, ami éjszaka is kint marad a tengeren, és közben búvárkodik rengeteget. A létező legprofibb céggel mentünk, három speciálisan ilyen búvárkodásos liveaboard-ra tervezett modern hajójuk van, így keddet kivéve minden nap indul egy ilyen túra. És mindig teltház van, pedig asszem negyvenen férnek el, személyzettel együtt. Nem mondom, hogy hűdenagy kényelem volt, a kabin és az ágy rettentő kicsi volt, aludni alig lehetett a generátor zajától, de azért ki lehetett bírni, főleg hogy a kaja például nagyon jó és bőséges volt, illetve a személyzet (mindenki tapasztalt búvár) is profin tette a dolgát. Helyenként viccesek is voltak, az első eligazításon néhány hófehér britet próbáltak naptejhasználatra nevelni úgy, hogy konkrétan megmutatták a napot az égen, hátha még nem láttak ilyet a ködös Albionban. Aki látott már nyaraló angolt az tudja miről beszélek. Egyszer még rögtönzött tengerbiológia órát is tartott a kapitány, mesélt medúzákról, cápákról, tintahalakról, stb. Korábban ipari búvár volt a faszi, tehát merült vagy tízezerszer, amit ő nem látott a környéken az nincs is.

Szóval délelőtt tízre már oda is értünk az első helyszínre, egy zátonyhoz Cairns-től 60 kilométerre. Azonnal merülés, aztán a megfelelő szünetek után még háromszor, utolsónak már éjszaka. Namost nem mondom, hogy ez a világ legegészségesebb dolga, mi még soha sehol nem merültünk napi kettőnél többet, de ha az ember betartja a szabályokat akkor végülis lehet annál többször is egy nap, és hát ezért mentünk, legalább értéket kaptunk a pénzünkért. Csak így kicsit hajtós volt, főleg az első nap, amikor relatíve későn kezdtük. Másnap is négyszer voltunk a vízben, de akkor az első már reggel hétkor volt, az utolsó meg este hétkor, tehát jobban eloszlott, közben lehetett órákig henteregni a napon, vagy kajázni egy jót. Az utolsó nap aztán megint zsúfolt lett, délig letudtunk három merülést, mert indulni kellett vissza. Egyébként végig gyönyörű idő volt, 30 fok, napsütés, 25 fokos nyugodt tenger, ami nekem tökéletes, megint nem vettem fel búvárruhát, szóval nem nagyon lehet ennél jobb.

Arról, hogy mi szépet láttunk Berni készített egy videót, tessék megnézni (ez egyébként mind saját kamerával készült):



A legnagyobb élmény talán a hülyén kinéző, de annál barátságosabb humphead wrasse-szel való találkozás volt (állítólag magyarul Napóleon-ajakoshal), de emlékezetesek voltak a szirticápák, a ráják vagy éjszaka a kis tintahal és a teknős is. Meg még egy rakás hal. Összesen öt cápát láttunk (volt egy Epaulette cápa is), mind kisebb volt 2 méternél, tehát egyik sem veszélyes emberre, de attól még igenis cool egy méterre úszni egy cápa mellett. Tehát tök jó volt és tényleg nem akarok elégedetlennek tűnni, iszonyú nagy dolog ide eljutni, viszont valami akkor is hiányzott. Egyszerűen többet vártunk, valahogy nem volt annyira színes és élettel teli, mint ahogy elképzeltük vagy láttuk dokumentumfilmekben. Lehet, hogy csak rossz helyekre, leharcolt zátonyokhoz vittek minket és kicsivel arrébb tök más, vagy már a ipari szennyezés okozta pusztulást láttuk, amitől könnyen lehet, hogy pár évtizeden belül egy kihalt szikla lesz az egész. Nem tudom, de az biztos, hogy a tök ismeretlen Gili színesebb, változatosabb, egyszerűen jobb volt. Így is felejthetetlen élmény, tehát annyira azért nem panaszkodunk.

Délután négykor kötöttünk ki, Berni kapásból rosszul lett, állítólag van a tengeribetegségnek egy szárazföldi változata, ami akkor jelentkezik ha sokat van az ember hajón, aztán meg a parton nem érzi jól magát a szervezet, túl stabil a beton vagy mittudomén. Ezt mondták a hajón, hogy előfordulhat, de én azt hittem kamuznak. Na mindegy, Berni lefeküdt, én meg elmentem vacsizni és meginni pár sört a személyzettel meg a többiekkel akik a hajón voltak. Tűrhető társaság volt, nagy barátságok ugyan nem szövődtek, de azért jól elvoltunk. A legviccesebb jelenet talán az volt, mikor egy apja-lánya párnak nem sikerült merülés után eltalálnia a hajót, és egy másikhoz úsztak, akik aztán egy csónak mögé kötve húzták vissza őket hozzánk, mindenki szakadt a röhögéstől.

  
Merülés előtti eligazítás

Zuhany, WC és mosdó egyben - egyáltalán nem olyan undorító, mint az ember gondolná

A kabinunk

A napozófedélzet



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...